Környezetvédelmi szakértői szolgáltatások
Hívjon minket! Tel.: +36 30 768 2785

Zaj- és rezgésvédelem

A technika fejlődése egyre több és több zajforrás működését idézi elő környezetünkben, amelynek eredményeképpen mára a zajártalmak fokozódása égető problémává vált.

A környezetvédelem egyik fontos szakterülete a zaj elleni védelem, amelynek feladata, hogy a zajártalmakat felismerje és elfogadható keretek közé szorítsa, megelőzve ezzel az emberi szervezet károsodását.

Mivel a zajproblémák egyre erőteljesebben a figyelem középpontjába kerültek, így az egyes – zajjal járó – tevékenységek, létesítmények tervezése, megvalósítása, üzemeltetése során mind a hatóságok, mind pedig az érintettek részéről határozott fellépés szükséges.

A hatóságok (ill. az érintett lakosság) igényeinek megfelelően az egyes tevékenységek, létesítmények megvalósítása előtt, illetve üzemeltetése során a megengedett zajszintek betartásának igazolása elengedhetetlen követelmény.

Ehhez nyújt segítséget cégünk többek között az egyes létesítményekből származó zajkibocsátások meghatározásával, zajkibocsátási határérték-kérelmek elkészítésével, zajvédelmi intézkedések meghatározásával, zajcsökkentési tervek készítésével.